Az autonóm idegrendszerünk folyamatosan az aktiváció és a megnyugvás között mozog. A szimpatikus aktiváció egyáltalán nem ellenség — ez ad energiát a cselekvéshez, a lelkesedéshez, a szenvedélyhez. A paraszimpatikus idegrendszer a nyugalomért és regenerációért felel, és lehetővé teszi a mély, pihentető állapotot. Egészséges működés esetén rugalmasan tudunk váltani a kettő között.

Amikor azonban tartós szorongással, fáradtsággal, kiégéssel vagy hosszan fennálló stresszel küzdünk, az idegrendszer védekező, lefagyott állapotba kerülhet. Ilyenkor a mozdulatlan, csendes meditáció nem mindig támogat. Sőt, előfordulhat, hogy felerősíti a nehéz érzéseket, bizonytalanságot hoz, vagy mintha még nagyobb kihívás elé állítana. Nem azért, mert rosszul csinálod — hanem mert az idegrendszerednek most másra van szüksége.

Ilyenkor a finom, szomatikus mozgás jelentheti a kiutat: apró ringások, lassú nyújtózások, gerinchullámzások, csípőkörzések. Bármi, ami azt üzeni a testednek: van választásod, van mozgástered, van cselekvőképességed. Ezek az apró tapasztalatok segítenek visszaépíteni a test és az idegrendszer terhelhetőségét, és fokozatosan lehetőséget adnak arra, hogy biztonságosan kapcsolódhass önmagadhoz és a testérzeteidhez.

Nem arról van szó, hogy a meditáció nem jó, vagy neked nem megy. Hanem arról, hogy nem minden állapotban ugyanaz támogatja a jóllétet. Az idegrendszer-szemléletű szomatikus jóga abban segít, hogy a gyakorlás közelebb vigyen az élethez — ne távolabb. Hogy a tested ne ellenség legyen, hanem erőforrás.