A trauma az élet természetes része. Mindannyian hordozunk sérüléseket: kisebbeket vagy nagyobbakat, láthatókat vagy rejtetteket. Az idegrendszerünk alapvető feladata az, hogy biztonságban tartson minket. Egy átélt traumatikus esemény után azonban ez a védelmi rendszer gyakran túlzott éberségbe kapcsol. Megpróbál megóvni bennünket minden hasonló fájdalomtól, ezért a fenyegetőnek tűnő helyzetekre ugyanazzal az ősi mintázattal reagálunk: lefagyunk, menekülünk vagy küzdeni kezdünk – akkor is, ha már nincs valódi veszély.

Ilyenkor könnyen elveszhet a tiszta érzékelés és megjelennek a kérdések:
„A másik valóban bánt?” „Vagy én reagálom túl?” „Biztonságban vagyok – vagy csak a régi élményeim szólnak belőlem?”

Ahhoz, hogy újra meg tudjunk bízni a saját érzéseinkben, újra kapcsolatba kell lépnünk a testünkkel. Meg kell tanulnunk felismerni az idegrendszer finom jelzéseit, és fokozatosan szabályozni a reakcióinkat. Ez a fajta testalapú önismeret idővel belső iránytűvé válhat – olyanná, amely stabilitást ad akkor is, amikor az érzelmek és a gondolatok hullámzanak.

Ebben a folyamatban a jóga – különösen a testközpontú, traumatudatos jóga – mélyen támogató eszköz. A jóga nem arról szól, hogy kijavítsd magad. Nem arról, hogy megmagyarázd vagy elnyomd az érzéseidet.

A jóga arról szól, hogy kíváncsian fordulj önmagad felé, megengedd a testi érzeteket, újra kapcsolódj önmagadhoz, és biztonságban érezd magad a saját belső világodban.

A gyakorlás során nem az a cél, hogy kibírd az érzéseket, hanem hogy megtanuld beengedni, megtartani és – amikor eljön az ideje – elengedni őket. Hogy érzelmileg egyre rugalmasabbá, reziliensebbé válj. Hogy a tested ne a harc vagy a menekülés tere legyen, hanem a hazatérésé.